Tatai Városgazda Nonprofit Kft.
A város szolgálatában…

Karbantartási munkákat végeznek a városi műfüves grundpályákon 2023-08-15

Karbantartási munkákat végeznek ebben az időszakban városunk két műfüves grundpályáján a Bacsó Béla utcai lakótelepen és a Kazincbarcikai utcán. A Bacsó Béla u. 66/9 szám alatti társasház mögötti területen a Magyar Labdarúgó Szövetséggel közösen kialakított műfüves grundpályát 2020-ban adták át, a következő esztendőben pedig befejeződött egy újabb műfüves grundpálya megépítése is a Kazincbarcikai utcai játszótérnél. Annak érdekében, hogy a pályák hosszú ideig be tudják tölteni funkciójukat, szükséges a karbantartási feladatok rendszeres elvégzése, ezzel kapcsolatban Rigó Balázs alpolgármester úgy nyilatkozott: -Minden évben elvégezteti az önkormányzat ezeket a karbantartási munkákat egy külső cég bevonásával. A karbantartás keretében sor kerül a pályák felseprésére, gyommentesítésére, takarítására, gumigranulátummal való feltöltésére, továbbá a megsérült műfű javítására, pótlására, a hálók újra töltésére, feszítésére és ugyancsak a pótlására. Most, első körben a pályák felületével foglalkoznak, majd ezt követően ütemezetten végzik a további teendőket a következő időszakban. A két pályát a Tatai Városgazda Nonprofit Kft. rendszeres tisztítja, azonban az egy évvel ezelőttihez hasonlóan még mindig gyakran tapasztalható, hogy a pályákon és azok környezetében sokan eldobálják a szemetet, üdítős palackokat, sörös dobozokat és egyéb hulladékok. Sajnos időnként azt is tapasztaljuk, hogy rongálják ezeket a pályákat, ezért mindenkit arra kérünk, hogy figyeljenek a környezetünkre és használják tudatosan ezeket a pályákat. (Képek: Tatai…
 

Megkezdtük a 146 esővízgyűjtő tartály kiosztását 2023-07-13

Lezárult az önkormányzat esővízgyűjtők beszerzésére kiírt pályázata, ebben az évben a város 146 pályázó számára tudja biztosítani a tartályokat, melyeket csütörtöki napokon lehet átvenni a Tatai Városgazda Nonprofit Kft. telephelyén. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete idei februári ülésén fogadta el a város 2023-as költségvetését, melyben 3,5 millió forintot irányzott elő esővízgyűjtők beszerzésére, a Környezetvédelmi Alap keretében. Már tavaly is nagy sikert aratott a tartályok beszerzésére vonatkozó pályázat, és az utóbbi időben is sok érdeklődő kereste meg ezzel kapcsolatban a Tatai Közös Önkormányzati Hivatalt. A témában rendezett sajtótájékoztatón július 13-án Purgel Zoltán alpolgármester elmondta: - A kihelyezett tartályok egyrészt valamennyire mentesítik a városi csapadékvíz elvezető hálózatot, másrészt pedig segítségükkel öntözésre használható az elraktározott víz. Ebben az esztendőben két pályázatot írtunk ki, egyet a lakosság, egyet pedig a városi intézmények részére. A felhívásra 272 pályázó nyújtotta be a kérelmét, 2 intézmény és 270 magánszemély. A rendelkezésünkre álló keretösszegből 146 pályázó számára tudjuk most biztosítani az esővíztartályt, s a napokban minden jelentkező megkapja a hivatalos, postai értesítőt. Dr. Szerencsi Richárd, a Tatai Városgazda Nonprofit Kft. cégvezetője tájékoztatott arról, hogy a pályázat nyertesei a Városgazda telephelyén vehetik át az esővízgyűjtőiket csütörtökönként, 2023. július 20-án, 27-én és augusztus 3-án 7:00 és 15:00 óra között.  A szállítás…
 

Ma folytatódott a Bacsó Béla utcai lakótelepen található víznyelő rács javítása 2023-07-12

A Tatai Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai a múlt héten megkezdték a Bacsó Béla utcai lakótelepen található víznyelő rács javítását, ma a rács alapját betonozták le. A munkákat Rigó Balázs alpolgármester kérésére kezdtük meg,  várhatóan a jövő hét elején, a betonalap megszilárdulását követően, a víznyelő rácsok elhelyezésével fejezzük majd be. A helyszínen jelenleg félpályás útlezárás van, mely a javítás befejezéséig marad érvényben, kérjük és köszönjük az arra közlekedők türelmét.