Tatai Városgazda Nonprofit Kft.
A város szolgálatában…

A Városgazda Kft. is részt vett a III. Megyei Közfoglalkoztatási Kiállításon 2017-09-06

Tatabányán a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal székházában rendezték az idei, III. Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítást, melynek célja bemutatni a közfoglalkoztatottak sokrétű munkáját, és annak hatását a települések fejlődésére.

Komárom-Esztergom megyében a közfoglalkoztatási programokban résztvevők havi átlagos létszáma: 2616 fő, a kisebb települések és a városok részéről is egyaránt jelentkezik igény közfoglalkoztatási feladatokat ellátására. A foglalkoztatottak országos közfoglalkoztatóknál, önkormányzatoknál és intézményeiknél, valamint civil és karitatív szervezeteknél dolgoznak.

A szakmai találkozón a Tatai Városgazda Nonprofit Kft. is szerepelt a kiállítók között, hiszen a cég idén már harmadik éve vesz részt a Belügyminisztérium által meghirdetett országos hajléktalan mintaprogramban. Az évente 12 főt foglalkoztató program márciustól-márciusig tart, ezen időszak alatt a minisztérium finanszírozásának köszönhetően a Városgazda munkatársaként dolgozhatnak a hajléktalanok: hulladékgazdálkodási, kertészeti, lombhulladék kezelési munkákat látnak el, és segítenek egyéb városüzemeltetési feladatok végrehajtásában is. Acsai Zoltán, a Kft. ügyvezető igazgatója a kiállítás helyszínén elmondta: - részvételük a rendezvényen azért is fontos számukra, mert a foglalkoztatáson túl a program komoly beruházásokra is lehetőséget nyújt, és szeretnék széles körben is megmutatni eredményeiket, valamint a mindennapi feladatokat is, amelyek komoly értéket képviselnek a helyi közösség életében. Acsai Zoltán hozzátette: - A Városgazda a jövőben is tervezi, hogy intenzíven kihasználja a közfoglalkoztatási program nyújtotta lehetőségeket, tovább kamatoztatva azokat a város érdekében.

A tatabányai helyszínen 56 kiállító közfoglalkoztató mutatkozott be, köztük:

-40 önkormányzat,

-11 országos közfoglalkoztató,

-és 5 civil szervezet.

A résztvevők közül 47 képekkel, 9 a közfoglalkoztatottak által előállított terményekkel, és termékekkel jelent meg a kiállításon, bemutatva tevékenységét. A kiállítás megnyitója után szakmai fórum keretében előadásokat hallhattak az érdeklődők a közfoglalkoztatás gyakorlati jelentőségéről, és a 2018-as közfoglalkoztatási programról.