Tatai Városgazda Nonprofit Kft.
A város szolgálatában…

Készülünk a tavaszra….. 2017-02-17

A Városgazda üvegházában megkezdődött a felkészülés a tavaszi virágültetésre, a cég telephelyén lévő üvegházban elsőként petúniákat, törpepetúniákat, egynyári és balkonnövény palántákat ültettek el a héten. A tervek szerint idén több mint 40 ezer tő virág díszíti majd Tata köztereit és útjait.
 

Ma a Keszthelyi utcán és a Kodály téren dolgoztak munkatársaink... 2017-02-14

A sövényeket nyírták, bokrokat ritkítottak, és a lehullott leveleket szedték össze, nemrégen pedig az Ady Endre utcán a Tatai Helyőrségi Klub környékét tisztították meg. Amennyiben az időjárási körülmények engedik, a takarítási, szépítési munkálatok tovább folytatódnak a városban.
 

Elindult a Városgazda Kft. új honlapja 2017-02-13

Tovább folytatta kommunikációs felületeinek megújítását a Tatai Városgazda Nonprofit Kft., amely tavaly indította el első közösségi Facebook oldalát, most pedig vadonatúj honlappal és újratervezett logóval vágnak neki a 2017-es esztendőnek. Acsai Zoltán ügyvezető igazgató elmondta: - a cégnek már hosszú ideje nem volt működő honlapja, a régi weboldalt nem érhették el a tataiak, pedig a 21. században elengedhetetlen követelmény, hogy mind egy professzionális honlapon, mind pedig a közösségi oldalakon elérhető legyen egy vállalkozás.  Az ügyvezető hozzátette: - Ez nemcsak nekünk reklám lehetőség, hanem ami még fontosabb, ezekkel a kommunikációs csatornákkal könnyebbé és változatosabbá tesszük a kapcsolatot a tataiakkal, akik így már gyorsan és a maguk által választott módon juttathatják el hozzánk visszajelzéseiket, építő kritikáikat, bejelentéseiket, ezzel a mi munkánkat is hatékonyabbá és gyorsabbá téve - nyilatkozta Acsai Zoltán. Az új weboldal megalkotásánál a fő szempont az egyszerűség és a modernitás volt, ami végeredményben a kor igényeinek megfelelő felületet, és könnyű, áttekinthető információs bázist, valamint felhasználhatóságot jelent. A jövőben a céggel kapcsolatos legfontosabb híreket már ezen az oldalon - a www.tataivarosgazda.hu - címen is megtaláljuk, ahol a cég elérhetőségeiről, munkájáról és munkatársairól is tájékozódhatunk. Az arculatváltás másik elemeként, a Kft. logója is megújult. Az előző, virágos szimbólummal ellátott logó nem tudta…